Vegyesházasságok aránya felekezet és nemzetiség szerint

Nemzetiségek kölcsönös nyelvismerete

Vegyesházasságok aránya felekezet és nemzetiség szerint

 A Magyar Korona országainak 1900., 1901. és 1902. évi népmozgalma

Magyar Statisztikai Közlemények, 7. kötet
Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1905.

1. I. Általános jelentés

(…) Úgy statisztikai, mint társadalmi szempontból érdekes a vegyes házasságok alakulásának vizsgálata. A vegyes házasságok száma részben a felekezetek mind erősebbé váló keveredése, részben a liberálisabb felfogás terjedése következtében fokozatosan emelkedik; a mondott években az összes házasságoknak 10,0-10,2%-a volt vegyes. Míg azonban az anyaországban a két első évben 11,2, az utolsóban pedig 11,6% volt a vegyes házasságok aránya, a társországokban az arányszám csak 1,9, amely mind a három évben változatlan maradt. E csekély arányszámot Horvát-Szlavónországok népességének hitfelekezeti viszonyai magyarázzák meg; ott ugyanis a két nagy felekezet, a római katolikus és a görögkeleti között oszlik meg a népesség. Feltűnő különbség van továbbá ebben a tekintetben a városok és vármegyék között; száz házasság közül volt ugyanis vegyes házasság

A városokban eszerint sokkal nagyobb fokú a felekezetek keveredése a házasságkötéseknél, mint a vidéken, ahol az érintkezés ritkább. Csak az 1902-i arányszámokat tekintve Kolozsvárott 48,3, Marosvásárhelyt 41,0%-a volt vegyes a házasságoknak. A vármegyék közül is azokban a legnagyobb a vegyes házasságok száma, ahol sok felekezet fordul elő, pl. Szabolcsban 27,6, Zemplénben 28,2%.

Az egyes felekezetek közül a keveredésre legnagyobb hajlandóságot mutatnak az unitáriusok, kiknél a vőlegényeknek 43,5, a menyasszonyoknak pedig 43,3%-a más vallású életpárt választ. Az unitáriusok csekély száma és nagy szétszórtsága magyarázza meg e jelenséget. Legcsekélyebb az izraelitáknál a keveredés, kiknek csak 3,5%-a házasodik össze más vallásúval. Általában a keresztény–zsidó házasságok száma csak igen lassú emelkedést mutat. A polgári házasság behozatala óta évenként a következő volt a keresztény–zsidó házasságok (illetőleg a zsidók és más felekezetűek között kötött házasságok) száma:

A felsorolt évek közül az első kettő még nem tekinthető normális esztendőnek, mert a polgári házasság behozatala után közvetlenül kötött házasságok legnagyobb része valószínűleg már fennálló viszonyok törvényesítése volt. 1897 óta csak az utolsó évben mutatkozik erősebb emelkedés.

A vegyes házasságokról szólva, megemlékezhetünk a vegyes házasságoknál a születendő gyermekek vallására vonatkozólag kötött megegyezésekről. A tárgyalt három évben az anyaországban a vegyes házasságok 21,3, továbbá 21,7, illetőleg 22,4%-ában létesült ilyen megegyezés. A társországokban aránylag több esetben jön létre megegyezés, de ott a vegyes házasságok csekély számánál fogva nincs olyan jelentősége, mint az anyaországban. A megegyezéseknek nagyobb fele állandóan az anya vallása javára történik, s az egyes felekezetek közül csak a mindkét szertartású katolikusoknak van állandó nyereségük, míg a többi felekezetek vesztenek a megegyezések folytán, legérzékenyebben a két nagy protestáns felekezet.

Igen érdekesek és nemzeti szempontból nagy fontossággal bírnak népmozgalmi statisztikánknak a házasulók anyanyelvére és magyarul tudására vonatkozó adatai. A nemzetiségek részesedése a házasságkötéseknél nagyjából összevág népszámlálási arányukkal, illetve állandóan nagyobb arányt a magyaroknál és a horvát-szerbeknél látunk. A különböző anyanyelvűek között kötött házasságok az összes házasságoknak 1900-ban 4,6, 1901-ben és 1902-ben pedig csak 4,5%-át tették, ami, tekintetbe véve azt, hogy nálunk a nemzetiségi megoszlás és az egyes nyelvek keveredése nem kisebb fokú, mint a felekezeti széttagoltság, amellett bizonyít, hogy a nyelvi különbség jóval erősebb válaszfal az emberek között, mint a vallás különbözősége; amint ugyanis fentebb láttuk, a felekezetileg vegyes házasságok száma jóval nagyobb, mint a nyelvileg vegyes házasságoké. Az egyes nemzetiségek e tekintetben igen eltérő magatartást tanúsítanak. Legkönnyebben keverednek a németek s az anyaországban még a horvátok is, amit elszórtságuk s az utóbbiak kis száma magyaráz meg. Ugyanezek a körülmények okozzák, hogy a társországokban a nagy tömegben együttlakó horvát-szerbeken kívül valamennyi többi nemzetiségnél igen magas a más anyanyelvűekkel összeházasodók aránya, s általában Horvát-Szlavónországokban jóval több az anyanyelvileg vegyes, mint a felekezetileg vegyes házasságok száma; ez azonban nem cáfolja meg fentebbi állításunkat, mert a társországok lakossága vallás tekintetében sokkal egységesebb, mint az anyaországé.

A városokban a különböző anyanyelvűek is sűrűbben házasodnak össze, mint a vidéken. Volt ugyanis anyanyelvileg vegyes házasság százalékban

A városok közül is azokban fordul elő a legtöbb ilyen vegyes házasság, amelyekben egy nemzetiségnek sincs abszolút túlsúlya, pl. Pozsonyban (1902-ben) 34,4%, Temesvárott 22,5%, Sopronban 22,1%, tehát német többségű, de tekintélyes magyar kisebbségű városainkban. A társországokban Eszéken 29,4, Zágrábban 24,9% volt 1902-ben a nyelvileg vegyes házasságok aránya, az előbbiben leginkább a németek és horvátok, az utóbbiban horvátok és vendek között jött létre sok házasság.

Ami a házasulók magyarul tudását illeti, a tárgyalt három évben száz

Ha csupán a szorosabb értelemben vett Magyarország adatait tekintjük, az arányszámok természetesen sokkal kedvezőbbek:

Az egyes nemzetiségek közül a népszámlálási arányoknak megfelelőleg a németeknél találjuk a legtöbb magyarul tudót: 1902-ben az anyaországban a német vőlegényeknek már 42,6, a menyasszonyoknak 32,6%-a bírta az állam nyelvét is; elég jó még az arány – csak az anyaország adatait tekintve – a horvátoknál és az „egyéb” nemzetiségeknél, legkedvezőtlenebb pedig a ruténeknél, akiknek csak 12,8, illetőleg 8,2%-a tudott magyarul.

Egészen új adatai népmozgalmi statisztikánknak azok, amelyek a különböző felekezetű házasulók magyarságát és magyarul tudását világítják meg. Ezek szerint a legmagyarabb felekezet az unitárius, melynek majdnem minden tagja – 1902-ben a házasulók 99,8%-a – tudott magyarul, az ev. reformátusoknál e százalék 99,2, illetőleg 98,9; leggyengébben áll a magyarság és magyarul tudás a görögkeletieknél, kiknél a vőlegényeknek csak 1,6, a menyasszonyoknak csak 1,3%-a magyar anyanyelvű, s csak 14,6, illetőleg 8,6%-uk beszél magyarul. A társországokban természetesen sokkal kedvezőtlenebbek az állapotok e tekintetben, ott még a reformátusoknak is csak 69%-a tud magyarul, s a görögkeletieknek még egy százaléka sem beszéli a magyar nyelvet.

Nemzetiségek kölcsönös nyelvismerete

A Magyar Korona országainak 1910. évi népszámlálása
Végeredmények összefoglalása

Magyar Statisztikai Közlemények, 64. kötet
Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1920.

1. I. Általános jelentés

A népesség nyelvismerete. (…) A csak magyarul tudók aránya a magyar anyanyelvűek között az anyaországban 79,4%, az egész Magyarbirodalomban pedig 79,0% volt, mind a kettő teljesen ugyanaz a szám, mint az 1900. évi népszámlálásnál. Míg tehát az előző évtizedekben azt tapasztaltuk, hogy a magyar anyanyelvűek között részint az idegenajkúak beolvadása, részint a nemzetiségek keveredése következtében fokozatosan kevesbedtek a csak magyarul beszélők, a most lefolyt évtizedben, úgy látszik, e folyamat már megakadt, ami arra vall, hogy a magyar nyelv terjedése folytán az mindinkább közvetítő nyelvvé válik, ami szükségtelenné teszi más nyelv tudását, másrészt az idegen nyelvűek beolvadása, különösen a városokban, oly rohamos, hogy második nemzedékük jórészt már nem is beszél szülei nyelvén. Ha a vármegyei és városi törvényhatóságokat külön vesszük, láthatjuk a különbséget a törvényhatóságok e két kategóriája között.

A városokban a csak magyarul tudók százaléka a magyar anyanyelvűek között 61,5-ről 64,9-re emelkedett, ellenben a vármegyékben még némi esés mutatkozik, 82,2-ről 81,9-re. Az országrészek közül csak a két felvidékiben látunk csökkenést az erős beolvadás következtében, a többiben mindenütt növekedett a csak magyarul tudók százaléka a magyarok közt. Az ország 102 törvényhatósága közül csupán 21-ben nem nőtt a csak magyarul tudók aránya, de ezekben a törvényhatóságokban is általában igen csekély visszaesést látunk. A legnagyobbak: Árva 22,2-ről 17,4-re, Bars 60,3-ről 56,2-re, Moson 65,0-ről 62,3-re, Pest 84,1-ről 81,5-re, Bereg 81,8-ről 76,7-re, Beszterce-Naszód 28,3-ről 25,2-re és Bjelovar-Krizevci 32,6-ről 28,3-re. E vármegyéknél két különböző ok játszhatott közre az arányszám csökkentésénél. Árva, Beszterce-Naszód és Bjelovar-Krizevci vármegyékben a más nyelvterületeken élő magyarság mindjobban elsajátítja a környezet nyelvét, a többi vármegyékben pedig ellenkezőleg, a magyarságba beolvadó nemzetiségek hozzák magukkal mind nagyobb számban az idegen nyelv ismeretét.

Ezzel szemben némely – különösen városi – törvényhatóságban igen erőteljesen növekedett a magyarok közt a csak anyanyelvükön beszélők aránya az utolsó 10 évben, pl. Pécsett 51,5%-ról 59,0-re, Győrött 71,3-ről 75,3-re, Pozsonyban 29,0-ről 35,9-re, Baján 60,6-ről 66,7-re, Temesvárott 22,5-ről 33,4-re, Versecen 27,6-ről 34,8-re, s Fiuméban 29,7-ről 39,2-re. Egészen kivételes Zemun város helyzete, ahol ez az arányszám 19,7-ről 63,9-re szökött, amit színmagyar katonaság odahelyezése okozott. Egyes olyan vármegyékben, amelyekbe erős ipari bevándorlás folyik magyar vidékekről, mint pl. Turócban és Hunyadban (az utóbbiban 36,0-ről 48,4-re) szintén jóval egynyelvűbb lett a magyarság.

(…) A nem magyar ajkúak közül a magyar állam egész területén közel 2 millió (1 939 987) ember tudott magyarul, vagyis az összes idegen ajkúaknak 17,9%-a. Az előző népszámláláskor az arányszám még csak 13,6% volt, a haladás tehát kétségbevonhatatlan. A magyar anyanyelvűeket is számításba véve, majdnem 12 millió (11 990 562) a magyarul tudók száma, ami a népességnek most már erős abszolút többségét teszi. Ha a társországokat, ahol a magyar nyelv terjedésének a horvát nyelv előjoga nagy akadályul szolgál, figyelmen kívül hagyjuk, magában az anyaországban természetesen sokkal biztatóbb haladás mutatkozik e téren. Itt már a nem magyar ajkú népességnek 22,5%-a beszél magyarul (1900-ban csak 16,9%-a), az összes népességnek pedig közel kétharmadrésze, 64,7% érti az állam hivatalos nyelvét. 1900 óta, amikor az arányszám 59,6 volt, jelentékeny javulás mutatkozik.

(…) Nincs az országban egyetlen törvényhatóság sem, amelyben a magyarul tudók számaránya az utolsó tíz évben visszaesett volna, ellenben a legtöbb törvényhatóságban, különösen a városokban, igen nagy fejlődést látunk. Még örvendetesebb az eredmény, ha a rendelkezésünkre álló legrégibb adatokkal, az 1880. évikkel hasonlítjuk össze az 1910. évieket. Országrészenként adjuk itt az arányszámokat:

(…) Az arányszámnak az összes polgári népességben való növekedése már nemcsak a magyar nyelv terjedésétől, hanem jórészt maguknak a magyar anyanyelvűeknek szaporodási arányától is függ. Ahol mind a két fejlődési irányzat kedvezően halad előre, ott a legnagyobb növekvést látjuk a magyarul tudók arányainál. Legnagyobb ennélfogva az arányszám emelkedése a két felvidéki országrészben, továbbá a Tisza-Maros szögén, ahol 14-16%-ot ért el a növekvés.

Egyes törvényhatóságokban még ennél is nagyobb az emelkedés, pl. Moson vármegyében 32,4%-ról 59,4%-ra, Selmecbányán 17,4-ről 55,9-re, Pozsony városban 31,6-ről 69,2-re, Szabadkán 61,7-ről 80,2-re, Újvidéken 42,5-ről 64,4-re, Budapesten 71,7-ről 96,1-re, Kassán 58,8-ről 90,6-re, Temesvárt 43,8-ről 75,9-re, Versecen 11,1-ről 39,0-re, Pancsován 15,2-ről 43,7-re, Fiuméban, ahol 30 év előtt alig volt (2,3%) néhány száz magyarul tudó, 1910-ben már a népesség 21,9%-ára szaporodott a számuk.

(…) Legtöbben a németek közül tudnak magyarul, amit az magyaráz meg, hogy a németek jó része szét van szórva a magyar nyelvterületen, más része pedig közvetlenül érintkezik a magyar nyelvterülettel. Emellett a németek leginkább városlakók, s a városokban a magyarosodás gyorsabban folyik. A németek azért is tanulnak meg nagyobb számban magyarul, mert iskolázottabbak, mint a többi nemzetiségek, s az iskolában a magyar nyelvet is jobban elsajátítják. Végül az is okozza a magyar nyelv nagyobb elterjedtségét a németek között, hogy a németeknek több mint 1/10-ed része izraelita, kik már foglalkozásuknál fogva rá vannak utalva a magyar nyelv tudására. A németek után az „egyéb” alatt összefoglalt kisebb nemzetiségek között legtöbb a magyarul tudó. Leginkább a bunyevácok rúgtatják itt fel az arányszámot, kiknek már közel fele beszéli a magyar nyelvet. Magyarul tud ugyanis

Elég kedvező még a magyar nyelv ismerete a horvátok körében is, kiknek szintén több mint 30%-a tud magyarul. Legrosszabbul áll viszont a magyar nyelv ügye a románok és a rutének között, kiknek csak 13-14%-a beszéli a magyar nyelvet. A haladás azonban, különösen a ruténeknél, elég jelentékeny az utolsó 10 év alatt. Amint látjuk, e két nemzetiség kivételével a többinél már bekövetkezett az a helyzet, hogy a magyarul nem tudók száma abszolúte is fogyásnak indult.